Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vezessük be az ajánlófelest!

Az LMP képviselői szerint emberközelibbé válna a politika, ha a jelölteket egy felesre való meghívással szentesítenék.

Láthatjuk, mi motiválja az átlagos szavazót

„Lehet más a macskajaj” – állítja Schiffer András, aki az ajánlószelvények eltörlése ellen érvelt legújabb írásában. Véleménye szerint a Fidesz által javasolt új rendszer mindenkit ellehetetlenít – természetesen magán a Fideszen kívül.

Schiffer: A Fidesszel kell összefognunk a kormány ellen

Az új javaslat mélyenszántó, részletesen kidolgozott és alapvetően hű a magyar valósághoz és annak alapvető igényeihez: a képviselőjelölteknek rendszeresen kellene látogatniuk a kocsmákat és legalább száz felesre kell meghívatniuk magukat. Egy igazolás bemutatásával már fel is kerülhetnek a szavazólapra.

„A rendszer nem igényel annyi aktivistát és a kis pártoknak is ad esélyt, valamint nagyobb teret ad a vidéki politizálásnak” – érvelt Schiffer.

Bár hatástanulmányaik szerint néhányan akár egy éjszaka alatt is képesek voltak elérni a kitűzött mennyiséget, az LMP egy kéthetes felesgyűjtő időszakot javasolna.

„Ha csak azt vesszük, hogy 200 képviselő várható a Parlamentben, ez minimum húszezer eladott felest és fellendített gazdaságot jelent” – tette hozzá az LMP arca.

A Képviselőfánk elemzője szerint a gazdaság felpörgetése mellett az egészségügyi reformok fontosságát is kiemelné az új rendszer, ugyanis a rengeteg részeg disznó, illetve képviselőjelölt detoxikálása és esetleges megfigyelése komoly ember- és energiamennyiséget igényel.

A Lehet Más a Politika tervezetében egyébként a kétfordulós választási rendszer megtartása mellett érvel – állításuk szerint a részegség miatt kialakuló kettőslátás még nem váltja ki a második forduló szükségességét.

Szíjjártó Péter szerint még a gondolat is nevetséges. „A pálinkafőzés engedélyezését sem politikai szelek motiválták, szégyen, hogy az emberek mindennapi szokásait ilyen gyalázatos módon kívánják belekeverni az új választási rendszerbe. Ez egy diszkriminatív javaslat, nem foglalkozik az absztinensekkel és azokkal, akiket az orvosuk tiltott el az ivástól. Még a gondolat is felháborító” – nyilatkozta a Fidesz szóvivője.

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Bulvárhíreinkről a Botrány!-on olvashatnak, mely itt érhető el és itt lájkolható.
Mai írásunk: Elaludt a magyar pilóta Peking felett

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

 

0 Tovább

Szíjjártó kilép a Fideszből!

A nagyobbik kormánypárt szóvivője, a pofátlan nyilatkozatok nehézsúlyú címvédője döbbenetes kijelentést tett: otthagyja a Fideszt. Állítása szerint a Forma-1 pilótái ellen játszott gálamérkőzésen mutatott teljesítményével felkeltette Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzőjének figyelmét.


„A sport mindig is fontos volt nekem, ezért is voltam Schmitt Pál köztársasági elnökké való kinevezésének nagy támogatója” nyilatkozta Szíjjártó Péter a Képviselőfánk szerkesztőségének.

„Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy akár Orbán Gáspárral is játszhatok egy csapatban” tette hozzá, a jelek szerint elfelejtkezve arról, hogy jelen állás szerint az édesapjával dolgozik együtt, nem is jelentéktelen pozícióban.

Sokakban már így is felmerült a Videoton kapcsán némi kormánypárti „húzás” gyanúja, lévén a MOL által szponzorált csapat, mely sok szállal kötődik a jelenlegi miniszterelnökhöz is. Az összehasonlítgatások már egészen odáig mentek, hogy Berlusconi AC Milan-jával állították párhuzamba a fehérvári gárdát. Eme képen Szíjjártó játéka semmiképp sem fog javítani, bár az NB I-én valószínűleg igen.

Korábban már megemlékeztünk arról, hogy Orbán Viktort a Blackburn Rovers kívánta leigazolni, a tárgyalások azonban sajnos zátonyra futottak. Ki tudja, lehet, Szíjjártó számára nyílnak ki a miniszterelnök előtt bezáródott kapuk?

Schmitt Pál közleménye szerint (melyben egyébként meglepően kevés helyesírási hiba volt) a magyar sportélet korszakalkotó eseménye is lehet a szóvivő futballistává alakulása. „Ez is azt bizonyíttya, hogy sosem késő elkezdeni” – áll a közleményben.

Amikor arról kérdeztük Pétert, hogy ki legyen az utódja, így válaszolt: „Első számú jelöltem a hozzám hasonlóan szókimondó és talán még nálam is esztétikusabb Kövér László. Az így megüresedő házelnöki posztot Semjén Zsoltra bíznám, így a kétharmados fülkeforradalommal együtt becsorgó KDNP is csinálhatna végre valami hasznosat.”

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

További írásainkból

Zuckerberg könyörög Deutsch Tamásnak

Orbánt is lehallgatta a News of the World

II. János Pál nemkívánatos személy lett Monokon!

Morvai Krisztina az LMP-be vágyik

Mesterházy: Se szakállam, se egyéniségem

Az MSZP eltörölné a jobbkézszabályt

Schiffer: A Fidesszel kell összefognunk a kormány ellen

Magyarország megmenti az eurózónát

 

1 Tovább

Az MSZP eltörölné a jobbkézszabályt

 

Az alapvetően kicserélődött és megfiatalodott, ma már egyáltalán nem vállalhatatlan Magyar Szocialista Párt legújabb ötlete a jobbkézszabály eltörlése. A teljesen új, két éve a párt élén lévő Mesterházy Attila szerint forradalmasították az utcai politizálást.

Az MSZP mai sajtótájékoztatójának alapeleme volt ez a tervezet, melyet a közeljövőben próbálnak majd átnyomni a parlamenti bizottságokon. A párt egy három oldalas hatástanulmány és egy beható ötperces vizsgálat alapján jutott arra a következtetésre, hogy a jobbkézszabály azonnali változtatásra szorul.

„Elfogadhatatlan, hogy a Fidesz erőszakosan konzervatív politikája, valamint Kelet-mániája még a közlekedésünkben is alapvető szerepet kapjon. Itt a végső bizonyíték, hogy a kormány visszaélt a kétharmaddal!” nyilatkozta Mesterházy.

Az MSZP azonnali hatállyal áttérne a sokkal igazságosabb balkézszabályra, mely amúgy is egy platformra helyezne minket Angliával, ami egy bazi fejlett ország és ez nekünk jó. „Mondjon bármit is Orbán, mi a Nyugathoz akarunk tartozni!” mondta Lendvai Ildikó.

A párt Thürmer Gyulát szeretné felkérni a sofőrök továbbképzésére.

A Jobbik nem ért egyet a javaslattal, „és nem csak azért, mert korrupt MSZP-s aktakukacok ötlete, akiknek már rég börtönben kellene lenniük”, nyilatkozta Vona Gábor. A párt azzal fenyeget, hogy azonnal a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul, amennyiben a diszkriminatív javaslat miatt csorbul az általuk ingyenreklámként értékelt KRESZ-szabály.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőséggel foglalkozó osztályának köztes javaslata szerint el kellene gondolkodni a „mindkétkézszabályon”, amely talán rontaná a közlekedési morált, azonban követendő példát nyújtana az ifjúságnak a diszkrimináció elvetéséről.

E sorok írásakor a Fidesz is reagált már az ügyre. Szerintük az „elmúlt nyolc év” pocsék szocialista kormányzása miatt nincsenek is már utak, ahol jobb- vagy baloldalt lehetne közlekedni, így Mesterházy szánalmas próbálkozása arra, hogy egy gazdasági ügyből ideológiait faragjon, ismét kudarcot valljon. Szíjjártó azt is hozzátette, hogy az utak pocsék állapota is újabb bizonyítékot jelent arra, hogy a kormány különleges és gyors döntéshozatalára szükség van.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

További írásainkból:

Gyurcsány Ferenc nyálcseréje

Randevú Hoffmann Rózsával

Schmitt: Nem kellett volna aláírnom az Alkotmányt!

Tankot igényelne a kivagyi frakcióvezető

Mégis teljesült a hiánycél

Slota köpködőversenyre hívta ki Orbánt

 

0 Tovább

Orbán születési bizonyítványát követeli Mesterházy Attila

Tegnap este közleményben jelentette be Mesterházy Attila, hogy hivatalosan is megkérdőjelezi Orbán Viktor magyarságát és ezáltal miniszterelnöki pozíciójának jogosságát. Az MSZP ökle tagadja, hogy Donald Trump lenne az ötletadó.

„Gyerekek, mindenki tudja, hogy az apja cigány. Én már csak azon csodálkozom, hogy a jobbikosok miért nem csinálták ki már évekkel ezelőtt” – nyilatkozta epés hangnemben.

„Bár az irányadó magyar törvények nem egészen azonosak az amerikaiakkal, kijelentem, hogy Orbán Viktor nem Magyarország földjén született, tehát nem magyar, tehát nem lehet miniszterelnök! Magyarországé legalábbis semmiképpen sem!”

„Követelem, hogy Orbán Viktor mutassa be születési bizonyítványát, vagy mondjon le pozíciójáról. Ha érdekel valakit a magánvéleményem, szerintem egyébként a Lézerjani sem magyar, ekkora tahót ugyanis nem szülhetett magyar anya. Ez az ember biztosan ukrán vagy román.”

Miután alaposan vérig sértett több nemzetet és kisebbséget is, Mesterházy elégedetten távozott a sajtótájékoztatóról. Természetesen mi, újságírók is elégedettek voltunk, ez a téma ugyanis egy aranybányával egyenértékű.

A Jobbik természetesen már reagált is a hírekre: „Maradjunk a biztos tényeknél. Minden bűnöző hazudik. Minden MSZP-s bűnöző. Mi a francnak higgyünk el bármit is, amit Mesterházy vartyog, amikor már rég börtönben kellene ülnie?” – nyilatkozta Vona Gábor.

A kormánypárti válasz még várat magára. Szíjjártó Péter még mindig röhögőgörcstől fetrengve olvassa újra és újra az idevágó sajtóanyagokat zárt irodájában, így még nem tudott érdemben reagálni a felvetésekre.

Szanyi Tibor párttársa mellé állt és azonnal kijelentette, hogy az MSZP kormányra kerülése esetén ingyenessé fogja tenni Orbán Viktort.

Ja, és Gyurcsány már vissza is tért. Ki hitte volna?

 

Tetszett ez a bejegyzés? Lájkold a bekezdés alatti gomb segítségével!

Lájkold a Képviselőfánk blogot (az oldalsávban kutakodj), ha szeretnél azonnal tudomást szerezni az új őrültségekről és szívesen olvasnál naponta többször is exkluzív rövid híreket a politika világából!

 

1 Tovább

Botrány! Lendvai Ildikó aktfotózáson vett részt!

Szalai Annamária felfordult, az Ízlésrendőrség újraalakult csak azért, hogy közleményben kaphasson idegbajt, Orbán Viktor kilátásba helyezte visszavonulását és Vona Gábor ijedtében egy cigány háta mögé bújt.

Hogy mi válthatta ki ezeket az elképesztő reakciókat? Nem más, mint Lendvai Ildikó nyilvánosságra hozott aktképei, melyek egyértelműen a politikai ökölharc legújabb bokszkesztyűinek voltak szánva. A pletykák szerint még Gyurcsány is úgy döntött, az MSZP-ben marad a képek láttán. „Nem merek kilépni, Ildi akkor biztosan mutatna még pár képet és már ezek is életem végéig fognak kísérteni” – nyilatkozta az elkúróművész.

Kovi véleményét is ki akartuk kérni, de már az első kép láttán is sugárban hányta le riporterünket, aki így szitkozódva vonult vissza irodájába.

Az MSZP közleményben jelezte, hogy amennyiben a Fidesz nem tartja tiszteletben az Alkotmánybíróság legutóbbi döntését, a képeket 200x méretben demonstratív céllal el fogják helyezni az Országgyűlés üléstermében. Nem gondoltuk volna, hogy a szocialistáknak ütőképes zsarolási eszközük lesz a kormánypárt ellen az elkövetkezendő egy-két évben, de várakozásainkat és számításainkat keresztülhúzta a gátlásaitól és ruháitól megszabadult Lendvai, aki a híresztelések szerint három adag botoxért vállalta a felkérést.

Többen reménykedtek Duró Dóra hasonló jellegű szerepvállalásában is, de Vona nyilatkozata lehűtötte a kedélyeket: „Igaz magyar ilyet nem csinál. Jesszusom, de ronda az a vén liba. Különben is már rég börtönben kellene lennie, nem Playboy-fotózáson.”

Hogy a Lendvai-képeket tartalmazó lapszám eladási adatai felülmúlhatják-e a jelenlegi rekordtartó Zalatnayét, még nem tudjuk. Az azonban biztos, hogy a hazai és nemzetközi politika új színfoltja lehet a demonstratív célzattal aktképeket készíttető ronda politikus.

A Fidesz egyik magát megnevezni nem kívánó képviselője azt mondta, már készül a terv az ellencsapásra. Volt már szó Schmitt vagy Szíjjártó levetkőztetéséről is, de ezt még Orbán is túl durvának találta: a jelenleg támogatást élvező ötlet egy Áder Jánosról készített ízléses fotósorozat lenne, melyen az EP-képviselő hol egy új Alkotmány, hol egy kérdőív mögé bújtatná legintimebb részeit.

Lázár János frakcióvezető nyilatkozatában csak annyit közölt, hogy „aki meztelenséggel akar politikai befolyást szerezni, az annyit is ér”.  Sólyom László véleményére is kíváncsiak lettünk volna, de a volt köztársasági elnök azonnal elájult, amikor meglátta a képeket. E sorok írásakor még mindig kómában van.

Az LMP elhatárolódott Lendvai ízléstelenségétől és kijelentette, hogy tiltakozásképpen a legközelebbi ülésen mindannyian ízlésesen felöltözve fognak megjelenni az ülésteremben.

Több Facebook-csoport megalakulását is kiváltotta az őrületes eseménysorozat, többek közt a „Meztelenül akarom látni Morvai Krisztinát!”-csoport jelenleg 23 taggal, a „Csupaszítsák le Gyurcsányt is!” 1297 taggal és az e sorok írásakor mindössze két lájkkal rendelkező „Vetkőzzön a Horn Gyuszi!”-csoport.

Orbán Viktor Facebook-üzenetben jelentette be, hogy ő speciel nem kíván levetkőzni. A Playboy tulajdonosa szomorúan vette ezt tudomásul.

 

3 Tovább

Képviselőfánk

blogavatar

Bárcsak egész nap fánkot ennének a képviselők... A Képviselőfánk mindenhol ott van, híres és hírhedt politikusokról cikkez, első kézből közölve a szórakoztató kamut!

Utolsó kommentek