Az ENSZ legújabb biztonságügyi tanulmánya szerint kis hazánkban olyan szinten elzüllött a jónép, hogy nagyon komoly kockázatot vállal, aki idejön. A tanulmányt részletesen átolvasva nem egy pontatlanságra bukkanhatunk, de biztos, hogy ez baj? Legalább a katasztrófaturizmust fel lehetne vele pörgetni.

Ugorjunk fejest a közepébe: a tanulmány tele van komoly tévedésekkel, amelyek simán kenterbe verik az Európai Parlament politikusainak Magyarországról alkotott képét. Kezdjük azzal, hogy a bizottság tagjai szerint azért állt le a Malév, hogy az életveszélyes, bármelyik pillanatban lezuhanni képes gépektől megpróbálják megóvni a lakosságot.

A közlekedés kapcsán a BKV-t is szóba hozták, hogy egy elképesztő összeesküvés-elmélettel indokolják meg a közeledő csődhelyzet veszélyét. A  jelek szerint úgy gondolják, a kerületi képviselők azért nem szeretnék támogatni anyagilak a vállalatot, mert így akarják megvédeni a budapestieket az „életveszélyes, üzemidejükön legalább tíz évet túlteljesítő” járművektől, szerelvényektől. Persze volt egy pár kigyulladt metró és a BKV flottájának állapota tényleg hagy kívánnivalókat maga után (= Semjén  Zsolt naponta imádkozik, szét ne essen az egész), de ez igazán túlzás.

Nem tudni azt sem, mire alapozzák a tanulmány szerzői azt az állításukat, hogy a „putyini légkört idéző” médiatörvény miatt mindenkinek vigyáznia kell, mit mond Orbánról az utcán(!). Érdekes módon nem a titkosrendőrségtől féltik az embereket, sőt: szerintük a rendőrség annyira leamortizálódott, hogy képtelen a közbiztonság minimális szintjét is biztosítani az „életvitelszerűen erőszakos bűnőzőktől”.

Amitől az Orbánt kritizálókat féltik, azok… nos, az Orbán-rajongók. A bizottság a jelek szerint úgy gondolja, egy kormánykritikus megjegyzés is elég ahhoz, hogy több százezres dühöngő csürhe rontson a város utcáira és puszta kézzel tépjék szét a renitens külföldit (vagy természetesen belföldit). Lehet, talán mégsem volt jó ötlet ez a Békemenet, ha ilyen a visszhangja Nyugat-Európában.

A fenyegetések hosszú listája nem csak a fővárosra vonatkozik, sőt: a vidéki településeket még Budapestnél is veszélyesebbnek találta az ENSZ. A dokumentum szerint a mellékutakon „életveszélyes kátyúk”, az autópályákon pedig „egész egyszerűen vakmerő, gondatlan (recklessly careless) vezetők” veszélyeztetik a békésen autózó egyedeket.

A szakértők szerint azonban életednél is nagyobb veszélyben van Magyarországon a pénztárcád. A bizottság egyetlen biológus végzettségű tagja szerint a homo sapiens lehuzicos európai mértéket tekintve megdöbbentően nagy mértékben van jelen hazánkban, a percről percre romló forint és az alapvető létbizonytalanság miatt pedig azt sem ajánlja, hogy akár csak egy hétvégére Budapestre látogasson az ember, mert lehet, a végén nem lesz miből – vagy mivel – hazautaznia.

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!

Írjon hülyeségeket politikusainkról! Küldje el szerkesztőségünk címére agymenését!