Az LMP frakcióvezetője tegnap lemondott tisztségéről, állítólag párton belüli kiszivárogtatások miatt. Információink szerint valójában arról van szó, hogy Schmitt Pál plágiumügye kompromittálta a politikust.

„Kicsi nékem ez a párt, nem tudom kirúgni az oldalát” – fogalmazott állítólag az LMP választmányi ülésén Schiffer András, mielőtt kijelentette: lemond frakcióvezetői posztjáról, ezzel is bizonyítva, hogy Lehet Más a Frakcióvezető.

Információink szerint Schiffert egész egyszerűen a párton belüli hatalmi harcok késztették arra, hogy lemondjon pozíciójáról: miután kiszivárogtatták, hogy a Schiffer és Schmitt nevek egyaránt Sch betűkkel kezdődnek, nem tudta többé lemosni magáról a sarat, ami a köztársasági elnökhöz való kapcsolódás jelent.

Hiába bizonygatta, hogy nem rokona a plágiumbotrányba keveredett aláíróbajnokkal, ez kevés volt pártjának, akik úgy érezték, bárminemű kötelék a Fideszhez illetve egy életre kelt tollhoz katasztrofális állapotokhoz vezetne a párt megítélésében.

„Ó, bárcsak Lehetne Más a Nevem!” – kiáltott fel Schiffer, amikor szembesítették a szomorú helyzettel.

Újévi beszéd 2: Schmitt Pál visszavág

Kanadába emigrálna az Orbán-kormány

Orbán Viktorhoz láncolták magukat az LMP képviselői

Schiffer András úgy érzi, egyetlen megoldás a problémáira az, hogy ha nevet változtat, ez azonban manapság nem olyan egyszerű, ha az ember nem a Fidesz-KDNP tagja: egy, sajtónyilvánosságot nem kapott törvénycikk szerint  csak egy kormánypárti képviselő írásos támogatásával lehet csak véghezvinni a procedúrát.

A jelek szerint az, hogy a hasonló nevű köztársasági elnököt plágiummal gyanúsítják, valamiért tönkreteszi Schiffer András tekintélyét. Érdekes a felvetés, hiszen Schifferről valószínűleg a tősgyökeres LMP-szavazókon kívül senki sem hallott.

Lényeg a lényeg, Lehet Más a Lehet Más a Politika, s most, hogy a közelmúltban Schifferrel együtt hárman mondtak le, kérdés, ki marad? Szabad-e a jelentkezés? Ha nem találnak más jelöltet, az MKKP-vel együtt szívesen átvesszük a párt irányítását!

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!

Írjon hülyeségeket politikusainkról! Küldje el szerkesztőségünk címére agymenését!