Tegnap kimúlt a szenvedő mamut, ma már osztozkodnak a húson: csődbe ment a Malév. Azt még nem tudni, hogy az utasokkal mi lesz, s normális körülmények között az sem, hogyan fajulhatott idáig a dolog. Most azonban különleges helyzet állt elő: Gyurcsány Ferenc saját magát tette felelőssé a csődhelyzetért.

Az én hibám!

A Malévre nagy valószínűséggel felszámolás vár, a kormány szerint természetesen elődjei a felelősök. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára szerint a leállás és a csőd volt a felelős magatartás.

Több ezren maradtak most használhatatlan jeggyel itthon, vagy ne adj isten külföldön. Az elvesztett pénz egy dolog, az utazási nehézség egy másik. A nagy felháborodásban mondjuk az átlagembernek talán mégsem jut eszébe a politikusokat hibáztatni azért, hogy nem tudnak elhúzni az országból, sem visszajönni ide. Ennek ellenére a politika már megtette a maga kommunikációs lépéseit, hogy a píár mezején minden rendben legyen.

A Fidesz-kormány már közölte is saját narratíváját a helyzetről. Orbán például bejelentette, hogy tök szomorú a Malév csődje miatt, de annyi baj legyen, mert majd alapítanak egy újabb nemzeti légitársaságot. Talán Malév 2 lesz a neve vagy Lévma, még nem döntötte el. Presser véleményét sem kérdezte még meg.

Az NFM még 2011 novemberében készített egy „Fehér könyv a Malév örökségéről” című 22 oldalas jelentést, hát, nos, a Malév örökségéről. A könyv fehér volt és hosszasan fejtegették benne, micsoda amatőr, ostoba figurák voltak az előző MSZP-kormányokban.

Az érdekes a dologban az, hogy Gyurcsány Ferenc voltaképp elismerte, hogy a Fidesznek igaza van. Ma Facebookon az üzenőfalán közölte a néppel, hogy vállalja a felelősséget a Malév csődjéért.

Három megyéből is kitiltották Gyurcsányt

Újabb szabadságharcot hirdetett Orbán

Marslakók és a Földrajzinév-bizottság

„Én vagyok a hibás, miattam nem tudnak repülni az emberek. Annyi mindennel kellett foglalkoznom kormányon, hogy egyszerűen csak elfeledkeztem a Malévről. Szörnyű látni, hogy most összeomlott az egész. Mélységes együttérzésem minden érintettnek” – fogalmazott a volt miniszterelnök.

Emlékszünk még a repülőtér átnevezésére? Gyurcsány sem felejtette el. „Még szerencse, hogy most már Lisztferihegy a Ferihegy, így talán az emberek nem jönnek rá, mit tettem vele”.
A kormány egyébként elsősorban Bajnait hibáztatja. Rossznak  tartották a visszaállamosításról hozott döntését is, mivel az "rendkívüli pénzügyi terhet" tett a költségvetésre, a probléma hosszú távú megoldását pedig áthárította a következő kormányra. A Bajnai-kormány terhére rótta azt is, hogy a visszaállamosítással nem vállalta fel a felszámolás kellemetlenségét – fogalmaz az [origo].

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!

Írjon hülyeségeket politikusainkról! Küldje el szerkesztőségünk címére agymenését!