A szerkesztőségünk által megkérdezetteknek egyhangúlag elegük van a volt miniszterelnökből és úgy érzik, azzal tehetné a legjobbat a magyar demokrácia érdekében, ha egy kissé háttérbe húzódna. „Ha az elkövetkező hat-nyolc évben nem hallanánk róla, azzal meg is lennénk elégedve” – fogalmazott egy Fidesz-közeli olvasónk.

Elég volt!

Nem reprezentatív felmérésünk szerint a magyar választópolgárok 100%-a úgy gondolja, hogy kicsit sok volt most már Gyurcsány Ferencből. A DK főalakja avasi látogatásával, facebookolásával és általában a létezésével verte ki a biztosítékot az általunk megkérdezetteknél.

„Monnyonle” – foglalta össze a helyzet alfáját és omegáját K. Mancika csepeli lakos, aki szerint Gyurcsány még egy parlamenti küszöb alatt mért párt vezetőjeként is nagy veszélyt jelent az elkúrásra. „Az én időmben a házasságtörőt kiebrudalták a faluból, ma meg még a végén visszajönne miniszterelnöknek ez a pernahajder, holott egyszer már elkúrta!"

A huszonhárom éves P. Pál irodai dolgozó szerint „bár több dologban értek egyet Gyurcsány úrral, mint nem, rá kellene jönnie, hogy jelen körülmények között többet árt eszményeinek, ha jelen van, mintha nem lenne. Én szívesen átveszem a helyét” – jelentette ki konklúzióképp.

A negyves V. Béla király buszsofőr szerint „minél hamarabb visszajön, annál jobb, de csak sportminiszterként", ugyanis "annak szerintem király volt, amióta mást csinál, pocakos lettem”.

A. Ilona egyetemista szerint „már csak az hiányzik, hogy még egyszer visszajöjjön a Kúrcsány, van így is elég baja az országnak.” Véleménye az, hogy „amíg megélhetési politikusok vannak az országban, sosem fogunk előrejutni.”

Gyurcsány: Vona igenis demokrata!

Az előrejutás nem mindenkinek célja: B. Náncsi néni szerint Gyurcsánynak azért kellene „eltakarodnia”, mert túl modern: „a fiatalúr már biztosan nem emlékszik, micsoda jólét meg biztonság volt mindenkinek ottan a Kádár-korszakban, amióta végetért, minden olyan bizonytalan meg drága”, és úgy gondolja, „Gyurcsány ezt vissza nem hozná soha”.

A jelek szerint Magyarországnak elege van Gyurcsányból. Kérdés, Orbánból is…?

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!

Írjon hülyeségeket politikusainkról! Küldje el szerkesztőségünk címére agymenését!