A kollégái által csak "Hani Lecter" néven emlegetett belügyminiszter furcsa vörös foltokkal a zakóján adott interjút a Képviselőfánk riporterének. Tíz perccel az interjú után sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egy halálra vert uzsorást találtak a Teve utcában. Saját kezébe vette volna az igazságszolgáltatást Pintér?

Pintér Sándor szerint a rendőrök csak ne finomkodjanak

A két hét alatt rendet tevésről kérdeztük Pintér Sándort, az interjút azonban állambiztonsági okokból letiltották. Ennek ellenére van miről beszámolnunk, ugyanis riporterünknek feltűnt, hogy Pintér elegáns fekete bársonyzakóját furcsa vörös foltok pettyezik. Mikor rákérdezett, a miniszter elterelte a témát. Nem is foglalkoztunk volna vele a továbbiakban, elvégre olyan forró történeteket kutatunk e pillanatban is, mint Orbán Viktor FILA táskája, vagy Wittner Mária bokszkarrierje, ha nincs a tíz percre rá bejelentett különös bűneset.

A BRFK sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Teve utcában egy halálra vert uzsorást találtak. Már tapasztalhattuk, hogy Pintér Sándor hajlamos önmaga elintézni a közelébe eső kényes bűnügyeket, például a tilosban parkolókat.

„A kormány ökle a jelek szerint elégedetlen alárendeltjeinek hatékonyságával, mivel személyesen vette kézbe még az olyan pitiánernek tűnő ügyeket is, mint a tilosban parkolás. Persze talán nem volt jó ötlet a Teve utcai rendőr-főkapitányság előtt parkolni a méregzöld színű Ladával. Pintér örömét legalábbis nem nyerte el a dolog: valószínűleg az ablakból pillantotta meg a sofőrt, miközben megállni próbált, hogy aztán lerohanjon és klasszikus jobbegyenesekkel ütlegelje a szabálysértőt.”

Ügyeletes Sherlock Holmes-unk szerint nagy valószínűséggel összefüggés adott a vörös foltok és a pépesre vert áldozat között. Természetesen nem állítjuk, hogy Pintér Sándor lenne a tettes, csak arra gondolunk, hogy a valódi gyilkos ravaszul mögé rohant, pár gyors mozdulattal belebújtatta a zakóba, majd elrohant – a miniszternek pedig annyira fontos volt az interjú, hogy nem törődött a dologgal, gondolta, majd leveszi később.

Mik lehetnek Pintér Sándor bűnei? – Szavazzon!

Vona: Minek ide rendőrség?

Stohl András elnöki kegyelmet kapott

Tankkal hajt át a politikus a Mercin – videó

Tilosban parkolót vert Pintér Sándor

Stohl mellé küldenék Gyurcsányt

Kocsis Máté megbüntetné a VV5 játékosait

Az uzsorások és gonosz kamatos emberek ellen indított harcnak is lehet persze ez egy újabb lépése, de reménykedjünk, hogy nem erről van szó. Ilyen eszközökhöz csak nem fog még a második Orbán-kormány sem nyúlni…

A nyomozás a magyar szokásoknak megfelelően még sehol sem tart, de valamikor az elkövetkezendő 4-5 hónapban-évben várható, hogy az ügy bíróságra kerüljön. Csak nehogy különböző visszamenőleges törvényekkel legálissá tegyék az uzsoráspüfölést!