Míg a kormány prominensei az Operaházban ünnepelték önnön nagyszerűségüket és az újonnan életbe lépő új Alkotmányt, odakint több tízezren tüntettek politikájuk ellen. A két oldal közt egyetlen átmenet volt csupán: egy meg nem nevezett listás fideszes képviselő, aki köztudottan nem operarajongó, így inkább a tüntetők között szórakoztatta magát egy kicsit.

Catfight

Már maga az alaphelyzet is egy kicsit komikus az ünneplő politikusokkal, a közvetlenül mellettük tüntető tömeggel, majd a kicsit messzebb demonstráló ellentüntetőkkel. Azt hittük, ezt már csak Gyurcsány Ferenc dubstepjével lehetne fokozni, de tévedtünk: egy meg nem nevezett fideszes képviselő ugyanis rendkívüli bátorsággal a tömegbe vetette magát.

„Sz*rabbak vagytok, mint a műsor!” – kiáltotta a férfi, aki eleinte csak a rendőrsorfal mögül kiabált a felhergelt tüntetők irányába, de az események különös fordulatot vettek, amikor negyed tíz körül hatalmas tigrisugrással átvetette magát a rendvédelmiseken, egyenesen a demonstráló fiatalok gyűrűjébe. Ugrását páran gúnyos felkiáltásokkal, mások „Tíz pont!” kiáltásokkal jutalmazták.

Az erőszakba torkolló sportprodukciónak végül nem a rendőrök vetettek véget, a rommá vert politikus ugyanis mentelmi jogára hivatkozva valahogy kikeveredett a tömegből, majd a Nyugati felé szaladt – egyelőre nem sikerült elérnünk.

Szomorú, de nem csak itt burjánzott az agresszió: a Nagymező utca sarkánál az ellentüntetők a jelek szerint személyes sértésnek vették, hogy Nyakó és Szekeres le merészel menni azon az utcán, ahol ők éppen ácsorognak. A közösen érkező szocialista képviselőket az utca sarkán álló szélsőjobboldali tüntetők közül többen elkezdték szidni, lökdösni, illetve volt, akit le is köptek. 

A színvonalas esti műsoron ott volt a jobboldal krémje, meg olyan neves művészek, mint Nemcsák Károly vagy Kerényi. Erkel Ferenc, Weiner Leó, Bartók Béla Kodály Zoltán és Liszt Ferenc művei voltak műsoron az operaházi gálaesten.

Pintér Sándornak sajnos nem sok jutott a jóból: nem elég, hogy lemaradt magáról az előadásról, még Schmitt Pál beszédét is meg kellett hallgatnia. Lévén belügyminiszter, a tüntető tömeg bizony az ő ügye volt, s mint volt rendőrfőkapitány, műértő szemmel figyelte a rendőrsorfalat.

Orbán hatalomra tör - videó

A miniszterelnök toporzékol, Hoffmann pironkodik

Magyarország megmenti az eurózónát

Orbán Viktor bevezetné a rubelt

Öltönyben, nyakkendőben, zsebre tett kézzel állt az Opera bejáratánál több testőr kíséretében, mialatt a tüntetők folyamatosan sértéseket vágtak hozá, például „Te küldted a narancs Rocky-t?” meg „Ugorj be te is, olajszőkítő!”

"Nézze meg: nyugodt emberek, nyugodt rendőrök, higgadt vezetők... szerintem nem lesz szükség rendőri fellépésre” – mondta az [origo] riporterének.

Mi is megkérdeztük Pintért, tudni szerettük volna ugyanis véleményét a verekedő fideszes képviselő harci technikájáról. Mikor szerkesztőnk sajtóigazolványára esett a pillantása, a belügyminiszter elnevette magát: „Írja meg, hogy nekem tetszett… maguknál úgyis mindenféle kacsát lehoznak.”

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!

Írjon hülyeségeket politikusainkról! Küldje el szerkesztőségünk címére agymenését!